Cserediák fogadás

„Csodálatos dolog fogadószülőnek lenni! Kicsit olyan, mintha születne hirtelen egy kamasz gyermekünk. De nem a lázadó kamasz, hanem az alkalmazkodó, kíváncsi, bátor, felfedező hajlamú.
A mi “kislányunk”, Lena egy darab Németországot hozott az életünkbe. Pedáns rendet tartott maga körül és szabálykövető volt a legapróbb részletek tekintetében is. Azt hiszem, ő azt tanulta tőlem, hogy bízzon magában, bízzon az értékrendjében és hozzon saját hatáskörben is döntéseket. Öröm volt nézni, ahogy bontakozott friss felnőtt-énje! Lena a saját gyermekem “hugija” lett minden tekintetben. Az adódó véleménykülönbség vagy temperamentumbeli különbség fe
jleszti az empátiát és az önismeretet, a türelmet és a pozitív hozzáállást. Az egymásnak mesélt sztorik pedig segítenek egymás országában lévő fiatalok életét, gondolkodását megismerni.

A színes közös élményeken és a megható pillanatokon túl azért is tartom igen értékesnek és hasznosnak a vendég fiatal fogadását, hogy a mieink huzamos időn keresztül tapasztalhassák meg a más kultúrából érkező fiatallal történő együttélést és ezáltal otthon érezzék magukat az egész világban úgy emberileg, mint kulturálisan.”

Ligabue Anita, fogadócsalád 2019/2020

 

"A diákfogadás a mi olvasatunkban egy fantasztikus adok-kapok dolog. Adunk az érkező gyereknek élményt, tapasztalatot Magyarországról, kultúráról, szokásokról, közösségről, mi pedig kapunk egy közel saját gyerek élményt annak örömeivel és alkalmassint nehézségeivel is. Mi szerencsések vagyunk, mert megmaradt a remek kapcsolatunk Nadával, és gyakran beszélgetünk és követjük fejlődését, életútját.

Nada Thaiföldről jött hozzánk, nagyon okos, nyitott, bőbeszédű és vagány. Habár ez nem tipikus thai viselkedési modell, mi az aktív lényének kifejezetten örültünk, mivel mi magunk is azok vagyunk. Nálunk már sok éves elmaradás volt a családi programokban, eléggé a munkának éltünk, így jó alkalom volt arra, hogy bőséges családi élményekkel gazdagodjunk. Rengeteget utaztunk, alkottunk közösen, beszélgettünk napokon, néha éjszakákon át, és jó volt látni, hogy egy ázsiai kislány hogyan szívja magába az európai kultúrát.

Csak felsorolás szinten említeném az ausztriai szerpentin vagy európai átfogó túráinkat, a karácsonyi asztalos munkát, karácsonyfadísz készítést, ahol tényleg egy darab fából készítettünk profi karácsonyfadíszt, vagy a vlogolást, amit Nada nálunk tanult meg. De ezen kívül még számtalan egyéb élménnyel, tudással, tapasztalattal gazdagodtunk mindkét oldalon. Fantasztikus volt, bármikor újra belevágnánk – és bele is fogunk vágni!"

Korbuly Ádám, fogadócsalád 2019/2020

 

"Fogadócsalád lettünk, egy thai lánnyal, Mook-kal bővült a család. Nem tudok pontosan visszaemlékezni a dátumra, de egyszer csak azt vettük észre, hogy a mienk. Családtag lett a mi kis Mook-ocskánk. Ez minden hozadékával együtt értendő. Már ugyanúgy át tudom ölelni, és ugyanúgy tudok rá mérges lenni, mint a sajátjaimra. A gyerekek teljesen testvérként kezelik. Megviccelik, rákenik, ha rosszat csináltak, de ha valahol vannak, már rá is gondolnak, játszani hívják, ha szomorú, vigasztalják. Érdekes érzés örömödet, bánatodat megosztani valakivel, miközben tanítod is őt, hogy mi hogyan örülünk és búsulunk. Így egy kicsit kívülről is nézed az életeteket.

Közben kinyílik a világ. Egy kicsit Thaiföld a mienk is, pedig soha nem jártunk ott. Rájövünk, hogy milyen jó hely Magyarország. Megtudod, hogy az ütött-kopott vasútállomás romantikus, és a magyar konyha páratlan. Újra jó a hidegben a leheletedet fújkálni, izgalmas a sárguló levél. Bejárod az országot, mert meg akarod mutatni, milyen szép hely a hazád. Közben rájössz, ezt még gyerekeid sem látták. Újra mondókázol, nyelvtörőt próbálsz elmondani vacsora közben. Az activity nem játék lesz, hanem a kommunikáció alapja. A gyerekeidnek természetessé válik, hogy a magyar nyelven kívül más is van. Már ő sem érti, miért csak makogott, mikor azt kérték tőle más nyelven beszéljen."

Rum Noémi, kiutazó szülő és fogadócsalád 2013/2014, 2014/2015

 

"A cserediák fogadásával a család egy új helyzetbe kerül, kibővül! Egy új tag, akit bátorítani, nevelni szükséges. A cserediák tehát egy új kihívás a család minden tagja számára, és összekovácsolja a családot az új taggal együtt. Mindenki újra érzi, mi is az a tolerancia, segítőkészség. Azért ajánlanám mindenkinek, mert nevel és ismeretekkel bővíti a családot. Újra meglátogatjuk azokat a helyeket, amiket már régen láttunk hazánkban. Hisz nekünk már emlék, neki viszont egy új izgalmas felfedezés. Sokat lehet ebből tanulni nekünk, szülőnknek is: A gondoskodás bővülését, az ismeretek átadását (főzés, hagyományok, stb.), az idegen szokások tolerálását. Nekünk szuper volt!"

Mellik Béla, fogadócsalád 2013/2014


 

"Kinek ajánlom a fogadócsalád szerepet? Mindenkinek, aki lelkileg gazdagítani szeretné saját életét. Aki szereti a kihívásokat. Aki maga is változni szeretne pozitív irányba. Aki meg szretné tanulni, hogy családon kívül is lehet szeretni. Aki meg szeretne erősödni abban, hogy talán nem is rossz szülő. Lehetne folytatni, de nem érdemes, vállalni a fogadócsalád szerepet viszont igen. Szerintünk aki ebbe belekóstol, nem bánja meg."

Kopasz Ágnes, fogadócsalád 2013/2014, 2014/2015, 2019/2020

 


 

Két diák egy család

Bár külföldön elég gyakori, a magyar YFU életében különleges dolog, amikor egy fogadócsalád nem csak egy, hanem rögtön két cserediákot fogad. Erről a különleges tapasztalatról kérdeztük Erzsébetet és Gyulát, azt a taksonyi házaspárt, akik a 2015/2016-os évben Wiriya (Thaiföld) és Kiyora (Japán) számára tárták nagyra otthonuk kapuját, és vállalták, hogy egy évig gyermekeikként gondoskodnak róluk.

1.  Nem mindennapi az, amikor egy fogadócsalád két diák elhelyezését is vállalja. Hogy született meg bennetek az a gondolat hogy egyből „két legyet üttök egy csapásra”?

Erzsi: Egy kedves ismerős család Taksonyban fogadott egyik évben európai cserediákot, majd a következő évben egy japán diák fiút. Közös érdeklődésünknek köszönhetem, hogy mind a két diákkal megismerkedhettem. (a német fiú idén nyáron engem is meglátogatott)
Mertem egy nagyot gondolni, és rövid lamentálás után úgy döntöttünk, hogy mi is elindulunk egy szép gondolatbeli utazáson.
Gyula: A jelentkezők közül Kyorát „választottuk”, majd Wiriya még fogadó családra várt, így elhatároztuk, hogy őt is befogadjuk családunkba.

2.  Rengeteg országból érkeznek hozzánk diákok. Miért pont két távol-keleti diákra, Wiriyára és Kiyorára esett a választásotok?

Erzsi: Nagyon szeretem a fiatalokat. Több fiatal gyermek és ifjúsági csoporttal vagyok kapcsolatban. Úgy gondoltam, és mára már meg is tapasztaltam, hogy nekem is hasznomra válik egy más környezetből érkező a családomban élő fiatal megismerése. Kihívás az, hogy mennyire tudom megmutatni nekik a Magyarországon élők szokásait, az európai kultúrát. Örömömre mind a ketten eljárnak a taksonyi fiatalok tánccsoportjába, és tanulják a magyarországi németek táncait. Persze magyar táncot is.
Gyula: A kíváncsiság, az ismeretlen vonzása. Csak az irodalomból, a filmekből ismerjük azt a távoli világot. Az érdeklődés és vonzalom az ismeretlen felé. Még nem jártunk ott, és azt reméltük, hogy ezek a gyerekek sok mesével elhozzák családunkba azt a világot

3. Úgy tűnik, gyermeknevelésben már nem lehet újat mondani nektek. Milyen élményeitek vannak a világ másik végéről gólya által hozott lányokkal? Ők tudnak újat mutatni?

Erzsi: Úgy érzem, hogy a velünk élő két fiatalt, már megnevelték a vérszerinti szülők. Ők nem nevelőintézetbe érkeztek, hanem Cserediáknak. Céljaik vannak, amik eléréséhez szeretnék, szeretnénk mi is hozzájárulni. Ha ez csak egy morzsányi, akkor is nagy öröm, ha attól valamivel több az már maga a boldogság. Lehet, hogy szerencsések vagyunk, de ők is ugyan olyan gyerekek, mint a mieink, és azok, akikkel itthon kapcsolatban vagyunk. A nyelvi nehézséget persze leszámítva.
Gyula: Ha nevelésre szorulnának, az már rég rossz lenne. Úgy gondolom, nekünk csak a medret kell rendben tartanunk, amit otthon szabtak nekik.

4. A cserediák fogadástól sokan tartanak. De ti kettőt fogadtatok idén. Javasolnátok a cserediák fogadást vagy akár két diák fogadását?

Erzsi: Nagyon egyszerűen: Igen.
Gyula: Igen. Nekünk szerencsénk van, mert már mind a ketten nyugdíjasok vagyunk. Nagy kihívás még így is, de csak elhatározás kérdése meg persze egy kis odaadás magamból.