"Egyetlen szervezet sem támaszkodhat zsenikre, mert azokból kevés van és megbízhatatlanok. Egy szervezet erejének az a próbája, hogy többet tud-e felszínre hozni egy közönséges földi halandóból, mint amire az képesnek látszik, előhívja-e rejtett energiáit, hogy azzal másokat is segítsen képességeik kibontakoztatásában. Egy szervezet célja, hogy átlagos embereket átlagon felüli tettekre tegyen képessé."
Peter Ferdinand Drucker
A YFU tevékenysége elsősorban önkéntes munkára épül. Önkéntesekből álló elnökség irányítja a szervezet munkáját, önkéntesek végzik a diákok és fogadócsaládok toborzását, kiválasztását, tartják a kapcsolatot a cserediákokkal, iskolákkal, részt vesznek a felkészítő táborok szervezésében és lebonyolításában.
Önkéntesként bárki csatlakozhat a szervezethez, aki egyetért céljainkkal és aktívan részt venne az Egyesület tevékenységében, munkájával, tudásával, idejével támogatná annak sikeres működését. A YFU önkéntese szerves tagja a YFU közösségnek, és ezáltal maga is gazdagodik: szolidaritást, toleranciát tanul, tapasztalatot szerez kulturális, idegen nyelvi, és szakmai téren is.
Mi, a YFU csapata, azért dolgozunk, hogy minél több magyar fiatal számára megteremtsük a lehetőséget, hogy bekapcsolódhasson az önkéntesek itthoni és nemzetközi mozgalmába.
Mert hiszünk abban, hogy a világot látott, a sokszínűségre nyitott és toleráns fiatalok jelentik a társadalom jövőjét!
Önkéntes, az aki: szabad akaratából, tudatosan, mások javára történő tevékenységet anyagi ellenszolgáltatás, fizetség nélkül végez. :)
Milyen előnyökkel jár?
Miért? Ha szeretnél:
Mit várunk cserébe?
A YFU csapataZene: Che Sudaka, Todo vuelve |
Kapcsolat
Gergely Anna Boglárka önkéntes program koordinátor
|